01. rész

Kibontottam a levelet, óvatosan nehogy megsérüljön. A levélben ez állt:

Édes Verácskám! Hűlt helyem láthatod már csak eme szobában. Drágám! Kérlek, ne ess pánikba! Minden oké velem. Harminc éve bújdosom Joan Salviera elől. Ő egy bankrabló társaság főnöke, és úgy látszik most megtalált engem. Régebben borsot törtem az orra alá, ez az oka, hogy nem vagyok melletted, és hogy nem szemtől-szembe mondom ezt neked. Ha ezt az üzenetet olvasod, akkor valószínűleg elraboltak. Gyere utánam Los Angeles-be. Talán ismerheted Attila nagybátyád. Itt a telefonszám: 0780934520. Hívd fel Őt! Szabadíts ki!

Nagyi

A levél elolvasása után rájöttem hogy tulajdonképpen semmim nincs. A Mama volt az egyetlen aki valah is valamennyire számított nekem. Na meg persze anyu, de Ő már több mint 5 éve nincs. És most mihez kezdjek? Semmim sincs. Egy forintom sem.  A nagyanyám pénzén éltem, és erre most jöttem rá, miután elment?! Én nem vagyok jó hozzá, soha nem voltam. Miért nem kaphatom vissza? Egy telefonszámom van. Oké, megpróbálhatom felhívni, de emelt díjas. Jó mindegy, nem sajnálom ilyenekre a pénzt ha 2 liter vodkáért nem tettem. Bepötyögtem az ezer éves vezetékes telefonon Attila nagybátyám telefonszámát, majd az kicsörgött. 

- Haló?! - szólt bele az idegen hang a telefonba, legnagyobb meglepetésemre magyarul hiszen megállapítottam hogy a körzet az Egyesült Királyságé. 

- J-jó napot. A nevem Dominika.. izé.. Szegő. Szegő Dominika. - dadogtam. 

- Dominika? Áh, megvan. Tudom már ki vagy! Hogy vagy? 

- Nézze, nem társalogni hívtam. Remélem Ön Attila bátyám. 

- Így van, én vagyok. Miért hívtál akkor, ha nem beszélgetni szeretnél? - hallottam a sértődöttséget a hangjában.

- Nos, biztosan ismeri a nagymamám. Elrabolták. Legalábbis ezt írta a levélbe amit írt nekem, a maga telefonszámával mert egy bankrabló társaság vezetőjének a nevével. Úgy hiszen, maga tud segíteni nekem! MONDJA HOGY TUD! - ordítottam a telefonba, a könnyeimmel küszködve. 

- Nyugodj meg! Tudom kiről beszélsz. Minimum 6 óra kell hogy odaérjek érted, pakolj össze, indulunk Az Egyesült Államokba. Lélekben is fel kell hogy készülj. Bankrablókkal lesz dolgunk, ami nem kicsi munka, főleg hogy neked fogalmad sincs milyen "munka" ez. Borzalmas! Kiszámíthatatlan! Undorító féreg az egész banda, Dominika. ne hidd hogy könnyen fog menni, sajnos nem tudlak megnyugtatni. Abban sem vagyok egészen biztos hogy a nagymamád nem fogják addig meggyilkolni. Nagyon sokat ártottunk nekik a kilencvenes évek végén, ezért most állnak bosszút. Az Istenit!! Erre én sem igazán készültem fel. - és ezzel a lendülettel csak a búgást hallottam a telefonban. 

Tehát, vázoljuk fel: van 6 órám elkészülni illetve felkészülni, mert bankrablókkal fogok harcolni a nagymamámért akit addigra lehet megölnek, de még nem is csak Magyarországon. Hanem az USÁBAN. De még mindig nem tudom, hogy miért vitték el a Nagyit. A borsot törtünk az orra alá kifejezés nem igazán segít semmiben, főleg nem megtudni azt hogy mi történt valójában. 

6 óra. 

Szép! 

00. Prológus

3:00 am. A mai nap a harmadik bulim. Már háromszor megakartak dugni. Persze, mondhatnám hogy olyan életet élek ami arról szól hogy rózsaszín csillámpónikkal játszadozok az ágyamon anyuval. Bárcsak így lenne. Ma öt éve hogy elment anyu. És én bulizok, hajnalban, ismeretlen emberekkel. Ez az Vera! Szép volt. "Haza kéne baktatnom" - gondoltam magamba legalább nyolcadszorra. Kilencedszerre sikerült is elindulnom, elköszöntem mindenkitől. Ez túl szép hogy igaz legyen. A hajamat fogva ordítottam hogy "Bazdmeg!". A szórakozóhely ajtajáról éppen hogy csak kiléptem, hallottam hogy valaki a nevemet ordibálja.
- Veronika! Szegő Veronika!
- Mi van? - harsongtam vissza diszkréten. Egyre csak közeledett felém az alak, majd mellém lépett.
- Ezt majdnem itt hagytad. - mosolygott felém kedvesen, ezt követően megpillantottam a telefonom a kezébe. Szegény lány. Ő csak a telefonom akarta ideadni, én meg lecsesztem.
- Köszi! - próbáltam mosolyogni, de nem nagyon ment, hogy mondjak is valami igazat. A hölgy végigmért, majd a erősen a szemembe nézett.
- Luca. - nyújtotta a jobb kezét felém, míg én illedelmesen odanyújtottam az enyém, így kezet fogtunk.
- Hazaviszlek, oké? - kérdezte tőlem, de én félig álomban voltam. Bólintani próbáltam, de valami biccentés félét csináltam, azt hittem helyben összecsuklok.
Elkísért a kocsijához, én beszálltam, majd hazafurikázott.
- Ez lesz az, ugye? - mutatott a házunk felé.
- Igen, köszönöm szépen!
- Várj! - kiabált utánam. - Köszi hogy megismerhettelek. - én bólintottam, Ő pedig egy röpke mosollyal bezárta az autója ajtaját.
Bevonszoltam magam a házunkba, nem akartam felköszönteni Nagyit, ezért csak belevetődtem az ágyba, aztán aludtam mint állat.

~~~~~

Reggelente mindig Nagyi költött, csodálkoztam is, hogy most miért is nem költött fel, hisz délután két óra volt. Kibaktattam a konyhába, keresve a nagymamám, de sehol sem találtam. Később kiabáltam is, de sehol senki és semmi. Feladtam a keresést, lehuppantam az ágyra, és láttam hogy valami figyel a tévé mögül. Odasétáltam, majd kihúztam a lapot a porból és koszból. Egy levél volt. Az elején észrevettem, hogy nem más mint a Mama írhatta.